Egyetlen élet

Megint ezek a legszebb-napok! Megint eljön az a kísértő délután, melyről egyszer már azt hittem, ittfelejtett. De megint a virágzás! Látod, ilyenkor nincs velem senki, hogy csendes hatalmam lássa, hogy felmondhassam, amit évek, évezredek szent szerelméből tanítok. Ilyenkor elmenni az udvarunkból, a kertből, akár utánad is, annyi, mint meghalni: mire visszaérnénk, örökre vége az idei áprilisnak. De hát meg tudok maradni, nyugodni meg tudok, tudok-e egy emberben élni? Egy embernek egyetlen életében? Megint ezek a legszebb napok. Ilyenkor elkezdem a sétát a szobában, sétát a mindenségben, és sehol sincs az a méret, ami én! És nincs az a mérték, aki mi : aki te velem, aki én veled. Csak a mindenkori, csak az örök, ki bármikor visszatérhet. Virágban térhet vissza, versben. Ez a mindenkori nyugodt virágzás, ez a ma, ez a mindenkori élet.