Penelopé

Angóra fűzfák gyönyörű ujjait, fiatal erdők eget ölelő, levél-előtti ágrendszerét, annyi mindent szereztem meg neked, az állva alvó esőket, egy világrész hegy- és vízrajzát, hátha majd szőni fogsz valamit ezekből a folyókból. Vonaton, biciklin, gyalog sétálva ide kell érned, hogy lássad életem, amely a helyszínről el nem mozdítható, de múlik, múlik máris, mintha csak Ithaka egyetlen húszemeletnyi sziklafalára vetettem volna fel a vízesést. Most éppen egy szökőkút szövi, szövi, mert nyár van, s minden ruhának, szerelemnek csak egy másodpercig kell tartania a meztelen föld testén.