Arcom

Arcom, ez az alkalmi táj, ahol az ősz, tél, rövid tavaszból lemosolygó jég- verés lakhat, nem menekült meg, éget a napsugarad, mely máshova süt most. De ez a föld se elég már, semmi sötét nem hozza az estét, itt van az este, mégse halálos, mégse egészen olyan, mintha te nem nézel, csak a fal, csak a fák, csak a könyvek. Kezdi a játék bennem, a játék kezdi a tegnapi tájat temetni, ahol ősz, tél, rövid tavaszból a rád lemosolygó – – – – – –