A kezdet orgonája

Orgona, nyári éjszakán leghidegebb kútvíz a nyugalomra, mellyel békét kötök a valahol fel- bőszülten vagy csak a parancsra hadakozók közt. Megalázott udvari Bach, aki mindig higgadtan folytatni tudod a leckét, tetszik a templomom, melyben a hangtalan nyelv csak a csillagos ég. Legnagyobb számok törvénye ez a szabadulás, ez a pillanatnyi végeredmény, egyetlen szemérmesen ki nem mondott női név, melyről mégis magára ismer a kétnemű emberiség, otthon, a mindenség orra előtt megszülető cigarettafüstben, a rádió- skála-színű ágyneművászon csendjében, ahol ha lehet, összebújunk, és átjár a másiktól szerencsésen végleg megszerzett nagyság biztonsága, az emberi szerelem álmatlan álma, ez a többezer éves szivárvány, melyhez nem kell sem tegnapi fény, se holnapi eső, a távlat, a vas lehetőség, a század két vége közt elterülő padló, csak az az igazán tévedésből megszülető váratlan simogatás, csak az a felismert csók, csak a belülről meg nem válltoztat- ható és kívülről meg nem ajándékozható férfi és nő, akire épül itt mindenek ellenére minden. Orgona, kultúrák legmeztelenebb teste valami állandó kozmikus vallomás ágyán, a kezdet orgonája.