Rigó az esőben

Ma borult reggelt kapott a világ, a leveleken eloszlik a tenger, a levegőben. Sétál sárga füvön, zöld ösvényen a feketerigó, lecsukott szárnya: az én hátratett kezem, sétál, nyugalma példás, amint a mai nap felett töpreng. Szeretem ezeket a borús reggeleket, mint egy rigó, akinek sok átgondolni- valója van. Lassan telik a délelőtt, rigónyomok a papíron. Mindent szeretni kell, csak akkor lehet szeretni igazán valamit. A nap pedig legyen csak lassú, és jöjjön holnap is, az ő ütemét nem a huzat szabja meg s nem az izgalmaink. Miattunk nincs mit sietnie.