Az elmondott napok

Még ajkamon van az ital kétperces íze. Igen, mondja a szem, s a nyelv nyújtózik a nikotin- párán. Oly mélyen alszom már köztetek, bólogat- va, hogy íme, nem is kell ágy a napi összeesés- hez. Az álmok legmélyebb trükkje ismét egy éb- renlét. Hajnal van, íme hazajött, ami a beszéd- ből megmaradt; dagadt igenek, részegen tántorgó nem-nem, ideges persze s egy őszülő vidám bizony. Ki maradt kinn? Az elmondott nap a mások elmon- dott napjával ott baktat hevesen okoskodva még, az éjszakában. Hej, kinn hagytál mindenkit, megint kint maradt mindenki, lám, lám, egyedül magadat engedted, hívtad aludni, önző. Alszol a rumban, mint a Jánosvitézek életvizében a mű- ködő rózsa: reggel majd felébredsz, rágyújtasz új- ra egy mondatra, s beszélsz tovább. Halljátok, fecsegő istenek, kétlábonjáró földkéreg, humanoszféra, halljátok, mit mond ma este az utolsó íz, a szesz- és-köszöntő, a megszokott emlék: még ajkamon van az elmondott, leírt, elgondolt szövegek íze.