Így

Így szólítják az acélkék égig a sima felületek, tavak, tengerek, így szokták hívni a láthatárok, a mérhetetlenek, a hidegek és sivatagok, így kiáltják a kipróbált törvények és játékszabályok, így az embert: világot zúudítnak rá, a lét állatsereglete gyümölccsel és kaviccsal dobálja – s akkor ő felemelkedik, akkora ragyogó szemekkel, mint a viharfellegek, és csend lesz egy pillanatra, kaján és kihívó csend, az első mozdulatig. Ha fegyverhez kap, és mint hergelt idióták, kaszálni kezd, a röhögés dörejei süketítőn betöltik az űrt, egyre ingerlőbben és bosszantóbban visszhangzanak a halál csattanásai: életből – anyag! életből – anyag! életből – anyag! Ha szerszámért nyúl, minden meghunyászkodik és cirpel szépen, mint a tücsök, minden, a szívdobogás ütemére: anyagból – élet! anyagból – élet! anyagból – élet!