Vonatok

Hajnali vasút-csilingelés a kertben. Nyitott ablakokkal tolatnak a házak, éles kis lámpását lóbálja a rigó. Utazom, örömmel utazom ma is a földdel. Esős nap készül, emlékezni fogok, mi- közben kinézek, s a szemem külön gyö- nyörköódik s a szívem külön, olvasok is itt benn láthatatlan könyveket. Az idő a világra szállt, a világ vonatra szállt, én az időre szálltam, ma is valamennyien közlekedünk, egymásban kattogva átszel- jük a Nagy Sóstó fenekét, a Viharok Óceánját, a gyermekkorom kanyonjait s a huszonkettedik század délutánját. Bennünk élet és halál felé utaznak szeretteink. Közöttünk verseny is áll, melyet előre- láthatóan megnyerek: én fogok befutni legelőször, sípolva, sisteregve forrón megállok, mint a győztes, mint a szív, még összekoccannak halkan az ütközők, s az utasaim kiözönlenek az esti pályaudvar- ra. Te is köztük leszel, tanácstalanul nézel körül, csak akkor látod meg, milyen egyedül maradtál.