(Szomszédság)

Valaki összekapott a szomszédaival, rettentő disputák zuhognak le a felhők emeletein, idelenn széttépett kerítése- ket, elragadott eget, lejátszott csatá- kat forgat a habzás. Valahol fenn, az idő hegységeiben megint esett, s itt zúg el minden a malom alatt. Pipával a szá- jában kikönyököl a molnár, s elnéz a lát- határra, ahol az út fehér szalagját épp most varrják éneklő-síró asszonyok a táj szoknyájává, hold-lámpa alatt. Fekete lo- vasok közelednek, vacsorára érkeznek, és már semmit se lehet lenyelni, se a tejjel, se a borral, hogy ne adj hálát a munkának meg a harcnak. Jaj, ne sirassák már úgy azt az óriás múltat, jaj, ne visongjanak annyit, ha kedvre derülnek, jaj, ne élje- nek, jaj, ne haljanak olyan hangosan! Miért kell végighallgatnom minden csete- patéjuk, miért laknak itt, a fejemben?