(Álom a létra alján)

A padlás ötszögében huzat harangoz délre. Megszáradt széna-lábon leszáll egy tündér-néne: „Itt tengerszem volt egykor, itt sétáltak a nádak, sok századot csoszogtak, aztán idetaláltak. Nézd csak: a lapik alatt hűvös, tenyérnyi, tarka szellő borzolta fodrok locsognak még a partra…” Ujjával inti csendre, hallgat a gyermek-semmi, az ösvény felé sandít, s nem mer a kertbe menni. Így hazudni e tájról, idézni ilyen szépen, mintha még lány lakozna az anyók belsejében, mintha még süllyedt hegyek nagy sírjaiban, állva, egy színes népvándorlás mindig sorára várna.