Avantgarde úristen

Elképzelem, hogy Dürer nyulacskája kint aludt ma éjjel az esőben. Minden élethű szőrszála, szép okos szeme, nagy fülei, fényes orra, min- dene találkozott a tavasszal – s hm! – se róka, se vadász nem bántotta, mégsem borzolódott fel, ahogy illik ilyenkor. Már-már mentegethetetlen, hogy odakölyke- zünk folyton a természet ölébe. Volt egy józan családi fészek, ahova sosem járt haza későn és részegen törvény-nagyapó és szabály-apu is fejlődéskor, úgy mint else- jén és tizenötödikén mindig leadja a fizetését. Meghívták világékhoz, hát mire való úgy viselkedni, mint egy fenegyerek, avantgarde úristen! Persze, ez a művészet joga. Goethe is: mint operáció közben a türelmetlen professzor vagy mint a filmrendező, csak hátrakiált: „Mehr Licht!” Armstrong torkában pedig egy repülőgép keresi lába alatt a következő lépcsőfokot. A többi háború. A többi polgárháború vagy technikai forradalom. Persze, nem elég, hogy egymás közt megállapodtunk. Elképzelem, hogy Dürer mennyire szerette volna, ha egy ápriliséji ingertől a nyulacska meg is borzong. Elképzelem, hogy odalennénk, ha a ter- mészet valahol a világon rágyújtana egy népdalra.