Végtelen

Elfogynak rendre éneim, lehet, hogy ez lesz a vége; persze, ha egyszerre jövünk, ennyien, persze, ha nem egymás után, beosztva; de hát úgy nem alkottunk volna népet, emberiséget, de hát úgy nem kellett volna megszólalni mindenik nyelven; pedig a mindenik nyelven elmondott minden az igazi, pedig a mindenik nyelven megbeszélt világ a teljes; különben két legragyogóbb reményem kizárja egymást, két legkedvesebb emlékem szégyelli egymást, két legerősebb elhatározásom tagadja egymást. Nem én kell majd győzzek s nem a másik. Ülök a föld partján, ő velem ül. Érzem a kitartást testtelenül.