Csak aki test is, világ is

Amikor én a nappal találkozom, semmi sem enyhül, semmi sem ernyed, ami éjszaka-hosszat nem engedett fel. Amikor én a nappal találkozom, mint a törté- nelem előtti hegyi csatákat, hegylánc-csapkodást, tenger-csörömpölést – roppant dörejek kísérik azt a pillanatot. Mikor én a nappal találko- zom, dübörögni kezd a föld ipara, csikorognak az emelődaruk, és csattogva váltanak át a sínek, mint karban az inak. Nos, itt a ritmus, melyet átvennem sikerült, halljátok, nem halljátok, mint a kazánkovács: mosolyogva és vállat vonva integetek ki munkahelyemről, a fejből, s közben dübörög orgonák és nagykalapácsok összefogásából, mindent túldübörögve dobog ez a ritmus, a tudásé s a türelemé, a tetté s az igazságé, a ritmus, melyet sikerült átvennem elődeimtől. Nem úgy piheni ki magát a világ, mint a test, a test, mint a világ, de egyszerre ébreszti őket mindig a világosság. S nem jut az ébredésből messze, csak aki test is, világ is.