Ujjbegyek

Igen, ott vannak azok a szép, szép fák, pihen a tekintet ezen a ritka-ligetben fürdő tájon, zöld buborékok úsznak a mezők vizén, a távolság selymes. Valaki kinyújtja, álmodva lengeti fehér kislány-kezét, és a látszaton egyenként megsimogatja e távoli maréknyi zöld kupolákat. S felszisszen, ujját is bekapja: tüske, buggyan a vércsepp, – ott vannak azok a szép, szép fák, de te csak ne simogasd gyanútlan, meztelen szeretettel a távoli erdőt se. Befogta ugyan a füvek, a levelek, szépnevű virágok, gyógyító indák színes cérnája, de tele van elszórt fegyvereivel múltunk liliput-seregének.