|
Sajnos túlságosan sokáig kell tűrnöm önmagam, ezt a tolakodó ismeretséget. Így vész el a világ nagy része előlem.
„Bocsánat” – motyognám, s még én vagyok zavarban, mert
ilyen erőszakosan visszatart. Most már mindent tudok róla:
mikor kel, mikor fekszik, mire hiú, mivel elégedetlen. Fölösleges részletezéssel ismerem napjait és éveit ahhoz képest,
amit tudok a kvantummechanikáról s a XIII. század Angliájáról. Pedig az egészhez, az összegezéshez nem ebből ennyi
s abból csak annyi kellene. Így torzul el minden tervem, így
törnek össze arányaim.
Az enyémek.
Mert én
pedig én
én
én
ÉNÉNÉNÉN
ÉN
tökéletesnek indultam.
|