Szövetségek

(Az óriás)
Háromszáz méter magasságom,
ha lélegzem – az ingem roppan.
Ilyenkor közérzetek vászna
hasad le rólam darabokban.
Otromba vagyok, azért fekszem,
mint Ázsia, mint déli emlék.
Szeretném, hogyha pulykamérgem
s ömlő epém komolyan vennék.
Nehezen, szépen megteremtem
valami űri példa végett,
jelentem és megtestesítem
ameddig kell, a szövetséget:
vagyok a minden ellenére
együvé tartozás fogalma,
vagyok a földnyi magra végül
szabályosan beérő alma,
vagyok a…
vagyok a… Ó csak lenne, lenne
közönség is e rációhoz,
melyet a többi űri példa,
melyet az egész képlet hordoz!
Ahhoz a végső tiszta szóhoz,
amely csak kezdet, mire kész lett,
amelyhez létrehoztak közben
engem is: AZ EMBERISÉGET.
Háromszáz méter magasságom,
ha lélegzem, az ingem roppan,
olyankor közérzetek vászna
hasad le rólam darabokban,
otromba vagyok, azért fekszem,
mint Ázsia, mint déli emlék,
szeretném, hogyha átélt betűm
valaha mégis észrevennék,
szeretném, hogyha elolvasnák
az egész iratot az égen,
amelyért változatlan sorsot
vállaltunk, s vállalom a végem,
amelyért minden, ami pontos,
ami csak még tisztán jelenthet,
egyet jelent: vagy A-t vagy M-et
fegyelmezett-örökre egyet!
Szeretném, hogyha kinn, ott kinnebb,
fenn, odaát a teljességben,
amiért minden részlet készült,
nem volna még süketebb minden.
Addig is lassan, bőven alszom,
mint víz alatt a megtelt ágak,
mint könyvlapon a gondolatsor,
melyet (a Földön legalábbis)
rendszerint végül megtalálnak.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]