Haydn

Négy termen át világlik a bejárat (a futószőnyeg oda- s visszafut: piros agár, a lépteire támad) így siet mindig, mikor elaludt. Csak tettet ő is. Tudja, van bocsánat. A szőnyegen érkezik, meghajol. Én (aki látom:) – öreg hölgy vagy állat, épp most bújtam elő az ágy alól. Megtorpan. Rossz jel, hogy nem várja senki. S amíg az inas bennebb bejelenti, egy terrakotta-kandallónak dől. De kínos perc! Az utókor meg hallgat. Pedig hogy visszaadná a nyugalmat egy mondat: „Mester, fél valakitől?”