Erdő

Itt lábatlankodom, bokáig sem érve az emberiségnek. Könyvtár-glóriák és képtár-orgonafutamok lengenek a történelem nagysága felett, emberi fejnek elérhetetlen magasságban. Az emberiségnek pedig nincs válla, nyaka, feje. Bőrpajzsokkal s nyilakkal telt tegezzel indiánosdit játszik a gyümölcsösökben. Egy-egy kontinens időnként, mint konok, de nagybeteg öreg, feltápászkodna, hogy megmutassa neki, aztán visszahanyatlik az óceánba. Én is folyton tennék valamit. Itt lábatlankodom, valaminek bokáig se érve – mint az emberiség. Csikorgó arcát nem látom a szélben, szenved fölöttem a nyárfa.