Érzékenység
Hajnali hold, üvöltés, jobban tennéd, |
ha fény se, hang se törne így reám, |
mert hol elbújik, hol meg nem virrad még, |
már millió éve tart az éjszakám, |
|
s úgy megviselt a félsz, a sok sötétség, |
a szemvesztő vakoskodás s az álom, |
hogy elég pár személyes semmiség – és |
helyem emberiségként sem találom. |
|
|
|