Vivaldi egyik hegedűse

Vivaldi egyik hegedűse fenn lakott a hegyről lekanyarodó sikátorban, Szeptember úr és November úr között. Ősz volt és egyenes tartású mégis. Hóna alatt a hegedűtokkal ott járt át mindig, rövidítve, az almapiacon. Szerette gügyögve megcsipdesni az ácsorgó gyermekek arcát, és üres kottalapokból hajókat eregetett a kedvükért a kőhidak alatt ellocsogó malompatakba.

A hegyről lekanyarodó sikátorban Október úr ablaka alatt délután öttől hétig halk hangú hegedűszó úszott a pontosan egynyolcad-karéjnyi alkonyi hold alatt, s háromszögletű sötétkék kalapban, zsebükben unott rézpiculákat csörgetve halkan idevezették áhítatosan fűlelő asszonyaikat December s Január úrék.

…Este, a gyertyák és utcai lámpák már égtek, Vivaldi ott állt a majdnem teljes létszámú zenekar előtt a szokásos kétheti bemutatóhoz. Eljött az Udvar, a Marsall, az Előkelőség, rózsaszín, harangos szoknyák alatt a fehér és fekete csipkék, taftok, szalagok, csatok, aranycipőcskék ott lovagoltak a csakis az elmúlt álmokat illető meggypiros plüssön, aranyozott kicsi gipszfenekükkel a kecses páholyoldalakon mintegy példát mutattak álszent kisasszonyoknak a puttók, minden randevú megbeszélve csintalan tervek sivatagában vonultak púpos ágyak, párnák, fehérneműk, már csak a zene kellett, s mély zöld életöröm ült az örökös állhatatos és molytanított függönyökön, csak…

Október úr késett még, a kedves hangversenymester, pontosan három percet. Ugyanis kint a gerendás homlokú zöld kis emeletekkel rakott házak előtt az utcán hó hullt, nem levelek már, s Vivaldi eme jeles hegedűse, Október úr nagy csilingeléssel éppen most adta átal a zenélő városi óra tornyának kulcsát November úrnak, aki a helybeli rendnek megfelelően – minden külön kötelezettség nélkül –, az amúgy is múló időnek egy hónapig őre leszen.

Ezen az estén egy kandalló mellett Voltaire nagy gúnyosan szundikált. S valahol puskaropogva közelgett a Francia Forradalom.