|
Valaki pengesse halkan azt a szomorú kezdő gitárakkordot
a kis cowboy esetét elzengő tviszt elől… Selymes nagy füveken jártak a lovasok, másféle lovasok, ezelőtt sok száz évvel,
a hunok.
S ültek a gazdagon tömött sátrak mélyén a hun nagyok,
roppant erőben, izomban, szőrös karjukon aranyos, csuklóra
érő vérttel. Hevertek drága, Bizáncból, Rómából s Aquileából elrabolt szőnyegek százain, s körül az asszonyok sürögtek, s miután megtöltötték a más népek finomabb urainak
más kézzel kalapált kupákat szőrös férjeik óriás markában
– félrevonultak vicogva és sütkérezve a szerelmeikre büszke
hunok szeme előtt.
S ekkor a murit is vezérlő, hangadó nagy hun elkiáltotta:
„Zenészt ide!” S megcsikordult egy kecskemekegésnyit a
sátorrúd. S megnyílt egy kékégrevillanásnyit a sátor bejáratánál a nehéz, két bőr-vörös szőnyeg, és belépett fekete, szűk
bőr cowboy-ruhában fejéről hátravetve a zsinóros nagykarimájú kalapot, fürgén, kezében gitárral Speedy Gonzales.
…Akkoriban annyiféle maskarában vándoroltak keletről
nyugatra s nyugatról délre a világ e táján a népek, hogy
semmi egyéb, csak a fiú szokatlan vékonysága, lányosan karcsúra szíjazott dereka, combhoz tapadó nadrágszára tűnt a
szemükbe rögtön,
és ordító, harsogó hahota támadt a hun nagyok közt, rengtek, mint néhány évmillióval előbb alattuk a most épp elfoglalt hegyláncok, s lobogtak a jókedvtől, mint hetekkel előbb
a feldúlt várak a lángtól.
De mindenen áttört rendre a dallam, áttört a ritmusa, a kései
korok karcsú legénye, fiú-ideálja köpve a nagy hahotára, az
asszonyok felé sétált szálegyenesen, s pengette s fújta az imádott tvisztet.
S csend lett aztán, és lángra kapott a lányok és asszonyok
csoportja, belőlük tört ki a kedv, s mikor a legény a végére
ért – a legszebbik odafúrta magát a gitár s a válla közé s túl
a másik, s tölténytár-öves derekát megölelve vitték ki, ki a
kék nagy ég-levegőre, a selymesen ringó puszta elé, hol a lónyáj örök szilajon egymást taszigálva várta a következő évszázadok megannyi véres ütközetét.
Itt benn meg a hun nagyok tátott szájjal, megnémulva ültek,
mint egy csomóba lehányt medve- vagy juhbőr halom. S nem
értették, mit tud,
mit tud majd ez a huszadik századi férfi, amire jobban vágyik már most, mélyen a történelemben az asszonyi szív.
|