A távozó levelek

Ellovagolnak a hold elől távoli törpe lovasaik: billen az ág, de bábjátékos-kezén nem az árnykép, a játékos, tollas lomb ágál este. Én, ki a Föld bábjaiból soha ki nem vonhatom mozgató kezem, a hangom, a kedvem, a vérem – valahonnan hiányzom, hogy veled lehessek, mulasztok, hogy a kezed megsimogassam, valahol hallgatok, hogy hozzád beszéljek. A szerelem kettőnek nyár, de a világnak ősz, – mikor ellovagolnak a hold elől ütközetükből távoli törpe lovasaink.