Képeskönyv a vonalakról

Rajz: fa áll az utcán.

Tornyain a tavalyi mesék laknak.

Átjár a keleti ágról a nyugati ágra egy lányhoz

a Napon lovagló herceg. Az északi ágakon nagyváros

épül, utcai-lámpái csillagok, látszanak messze.

Az ágak sok-sok vonala között fekete foltokban

az esti levegő, ég:

egyik folt alakja Európára emlékeztet,

másiké szabályos négyszög –

Szenved a szem, hogy hányféle formacsaládban

látja a való világot. Hívja a hallást, a tapintó

kezet, és lázong. Együtt se bírják már, amit az esz-

mélet követel tőlük folyton:

egyszer térképrajz

távlatából kozmikus Ázsiát láss –

máskor az autó, s lakóház-

formák dolgában új és nagyvonalú légy –

de mérnöki tervrajz, fizika

függvény elvont rajzát is értelmezd

és a színes és domború emberi

arcot a rézkarc szigorú hálózatával láttasd.

Szenved a szem. Ez a fa itt tornyain hordja a látás

minden rémét.

Rajzold, rajzold –

mert pillanatonként többet látok, szörnyen mindent

felfedezek már rajta.

A szem már ordít, lecsapja megbízatását,

toporzékol, összeesik – de dolgoztatom!

Mindegy, mit szól a szem hozzá,

ha bennem a kínnal is szerzett képek

eligazodnak, adataikból épül agyamban

a századra valló gyors és biztos egyszerűség!