Hogy festett Jákob vagy Ludwig mester

Délután lilán vihar készült. A hegy mögött
vonagló aranyra és ítélet-kékre osztotta valamelyik
előző századból maradt, ide sem látszó óratorony
a nappalnak józanul adagolt értelmes fényességet.
Az arany az erdőknek jutott, a kék az egeknek.
Megfordult a látvány. Áttetsző kordékban üvegzsák
búzák lötyögtek sietve, elsápadt kocsissal,
üvegharang szoknyákban sikongva futottak haza
a vízről a ruhamosó lányok s a ludak az áttetsző
zöld, de már nagyon hajladozó jegenyék alatt,
végig a fehér úton, melyről egyre szállt, szállt
fel az elharagult, egyre feketébb mennyezet felé
engesztelésül a por meg a szemét.
A szagok is jelentették, hogy fergeteg lesz.
Valahol füveket tépett a jég, és idáig ért már
az illat-iszonyat. Kutyák is érzik.
Lélekharang is érzi, csilingel hátborzongatva.
Bogár is menekül, bele a szembe, s a védekező
parányi árvizével zuhan ki holtan a huzatba.
Betettek minden ablakot. A mester a dombon álló
templomi magányosságú házból figyel. Két kitárt
tenyere tartja az ólomkarikás üvegeket, melyeken
mint a cserebogár hártyákra óvón boruló keményebb
szárnya, csapkodnak kívül az akasztókról szabadult
tulipán-kémlelőlyukas fatáblák. Ujjai hegyén is érzi,
hogyan jön le az emberi tájra az elemek okozta
rémület nyomán a színeváltozás. A szélből az első
gyors cseppek patái már dübörögnek.
Egy utolsó pillanat elfutó kerekén át, a menekülő
küllők közt összenéz még a készülő perpatvar
felett a Nappal – s neki is arcára borul
az árnyék, arcára, melynek két átlátszó
kútja alatt a koponya-glóbusz legközepében
a kezdetek kezdete óta már lesben áll valaki,
s vad gyönyörűséggel gyűjti a gondolat
bogárszárny-érzékeny malmait forgató energiákat.
Most! ez a felcsapó szép is egy pillanat alatt
már el is szivárgott örökre, le, hátra a szemeken,
s megremeg a középkor, meging az ostoba hitvitázó,
a parókás bíró, az elfogult prédikátor,
a primitív technika, uzsora-kamatláb s osztályszagú
véres erőszak – mert a tudat piacterén valahol
váratlanul a legkellemetlenebb pillanatokban
előbukkan még ez a szökőkút.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]