Hogy festett Jákob vagy Ludwig mester
Délután lilán vihar készült. A hegy mögött |
vonagló aranyra és ítélet-kékre osztotta valamelyik |
előző századból maradt, ide sem látszó óratorony |
a nappalnak józanul adagolt értelmes fényességet. |
Az arany az erdőknek jutott, a kék az egeknek. |
Megfordult a látvány. Áttetsző kordékban üvegzsák |
búzák lötyögtek sietve, elsápadt kocsissal, |
üvegharang szoknyákban sikongva futottak haza |
a vízről a ruhamosó lányok s a ludak az áttetsző |
zöld, de már nagyon hajladozó jegenyék alatt, |
végig a fehér úton, melyről egyre szállt, szállt |
fel az elharagult, egyre feketébb mennyezet felé |
engesztelésül a por meg a szemét. |
A szagok is jelentették, hogy fergeteg lesz. |
Valahol füveket tépett a jég, és idáig ért már |
az illat-iszonyat. Kutyák is érzik. |
Lélekharang is érzi, csilingel hátborzongatva. |
Bogár is menekül, bele a szembe, s a védekező |
parányi árvizével zuhan ki holtan a huzatba. |
Betettek minden ablakot. A mester a dombon álló |
templomi magányosságú házból figyel. Két kitárt |
tenyere tartja az ólomkarikás üvegeket, melyeken |
mint a cserebogár hártyákra óvón boruló keményebb |
szárnya, csapkodnak kívül az akasztókról szabadult |
tulipán-kémlelőlyukas fatáblák. Ujjai hegyén is érzi, |
hogyan jön le az emberi tájra az elemek okozta |
rémület nyomán a színeváltozás. A szélből az első |
gyors cseppek patái már dübörögnek. |
Egy utolsó pillanat elfutó kerekén át, a menekülő |
küllők közt összenéz még a készülő perpatvar |
felett a Nappal – s neki is arcára borul |
az árnyék, arcára, melynek két átlátszó |
kútja alatt a koponya-glóbusz legközepében |
a kezdetek kezdete óta már lesben áll valaki, |
s vad gyönyörűséggel gyűjti a gondolat |
bogárszárny-érzékeny malmait forgató energiákat. |
Most! ez a felcsapó szép is egy pillanat alatt |
már el is szivárgott örökre, le, hátra a szemeken, |
s megremeg a középkor, meging az ostoba hitvitázó, |
a parókás bíró, az elfogult prédikátor, |
a primitív technika, uzsora-kamatláb s osztályszagú |
véres erőszak – mert a tudat piacterén valahol |
váratlanul a legkellemetlenebb pillanatokban |
előbukkan még ez a szökőkút. |
|
|