A lencse-csiszoló

Órák óta dolgozom csendben, gondolatokban. Körül a leydeni szélmalmok forognak az idő számlapján. Munkámnak látszata csak évszázadok távlatából mutatkozik majd – a csillagászatban. Most időnként vizet cseppentek az alakuló üvegre, időnként hűvös fém-mércém érintem hozzá. És ujjaim tovább gyalogolnak milliomodik mozdulatuk felé, míg közöttük folytatja reményteljes, bolygói táncát a lencse. …Tengerész távcsőben, szemüvegekben távoli országba, tengerre kerül el s a legtisztább munka várja: fénysugarak és emberi tekintetek közt közvetít. Emezt a csillagász rendelte. Különös tornával készül fel erre szótlan jobbágyként gyalogló ujjaim közt: hasonló asszonyi csípők táncához járás közben és ahhoz a mozgáshoz, melyet a páros szemgolyó végez naponta ezerszer. Már-már a bársonynál ártatlanabb hatásokkal közeledünk végső, megadott formájához, jóformán a türelem csiszolja ujjbegyeimmel elsuhanó percek, órák, hónapok, évek. Az üveg finomsága mindent átvesz, amit más csiszolás más anyaggal nem is közöl. Csak a tudat finomul így, fogadja így évezredes törődését a szellemnek, testnek. Mintha az emberi elme feküdne előttem. Az ilyen fogékony a tiszta kép reményében, az éles látás reményében, a csillag-látványok reményében. Áttetsző, mintha mutatná: anyaga mennyire mellékes szerepe mellett. Láthatatlanok az idegpályák, melyek a fényt hajlítják, vezetik, összhatásában állítgatják a képet, a szikrát, a gondolatot… Nélkülük észrevétlenül suhannának tovább a csillagsugarak a végtelenbe, a földi látványok a hiábavalóságba. Senki fel nem tartóztathatná párhuzamosaikat, hogy az értelem váltója rendezze és pályaudvarára fogadja őket. A semmiből lencsét csiszolni! Esténként asztalához ül s így csiszolja ember-agyait a Világ is. (Körül szélmalmok is forognak a csillagképek számlapján.) A nyersből lencsét csiszolni ! Ujjain az eszmélet megpróbáltatásai, a tudás, filozófia, zene s a költészet váltogatják egymást a rétegek ostromában. Mióta dolgozom csendben, gondolatokban. Körül a leydeni dombok, a malmok… Kedves nekem ez a kép a lemenő napban. De éppen a közelgő este siettet figyelmeztetvén: egy csillagász várja az árut! A csillagászó ember várja. Valaha elviszem, odaér szelleme távcsövébe minden hiányzó lencse. Egyik utódom, huszadik századi költő – visszaérez belém e türelmes végtelen folyamat gondolatával, míg hasonló munkája fölé hajlik. Ekkor egy csöppet megnövök, emlékezetemben. S ez jólesik máris. Így segítjük előbbre egymást a kitartásban s a győzelemben.