Függelék

 

 

 

 

Boldog szörnyek

Miénk a föld is! szólt a cet s a cápa;
bugyborékolt a polip: köszönöm.
Hálát zengtek mind, mikor a világra
rátört – végre – a vízözön.

 

 

 

Nonszenszek

Gergely Ágnes antológiáinak olvasásakor

 

I.

A muzsikus Albinoni
olasz volt, nem albioni.
Ezzel szemben Disraeli
angol és nem izraeli.
Avagy talán Palestrina
szülőföldje Palesztína?
Nem. Szerb Antal se szerb, kérem,
van némi zavar e téren.
 

II.

Ha lombon kék csermely átles,
te nevetsz ránk, Gergely Ágnes.
Lábadon friss kék harisnya,
az légy, mintsem vén barisnya.
 

III.

Szebb a szerény vadvirág is,
mint a legszebb admirális.
 

IV.

Prózában
Devecseri Gábor Iliász fordítását Homérosz ültette át görögre.
De olykor el-elszundikált. Így keletkezett az Önkéntes határőr.
 

1999

 

 

 

Erdei tó

A tölgyek katedrálisa
ünnepi fényben ég,
a tóról csendes ária
kezd hajnali zenét.
Mintha nemrég új püspököt
kentek volna fel itt,
fűszeres illat hömpölyög
bükktől cserig.
Balzsammal tömjén elegyül,
templomi szent szagok
lepnek be szűnhetetlenül
cserjét, ösvényt, padot.
Párák mennybemenetele!
A vendégház mögött
– orrukig mirrhával tele –
prüszkölő ördögök.
Légpárnás talpán lassudan
fiók-rigók után
csuklyás kandúrmacska suhan
baljós árnyként, puhán.
Egymást túllihegő mezők –
új Árny a víz felett:
az átlényegülés előtt
Száraz lábbal lebeg.
Tücskök müezzin-éneke
a kórusba tovább
nem kéredzkedik már bele
nem sért senki korált…
Léteznek más szimfóniák,
más idősíkok: ott
ezer egymásba font világ
iszonyata zokog.
Sötét árnykúpok erdején,
egymást metsző terek
tükrén, száz színben egy szegény,
vak isten didereg.
A semmiből szemöldöke
már nem teremt, se ront –
ki tette ezt, az ördög-e,
hogy szárad cserje, lomb?
Újholdra vén föld rászakad,
tömjénbe kén vegyül,
rázza terek rácsát a rab
isten kegyetlenül.
Még fojtja imák lángja, de
neki nem kell ima,
őt lágy hit meg nem váltja, se
kínok katarzisa.

 

 

 

Kosáry Domokoshoz

Pálmát jutalmul nyújtani érdemért
a sarlatánok céhe fukarkodik.
 
Te tudtál példa lenni: nem győz
 
műremeken soha kókler önkény.
De, bölcs barátunk, népek agyán homály,
a gyémánt fegyver nem köszörültetik
 
türelmet égetni s belátást
 
elködösült, nyomorult szívükbe.
Ki lel – ki lelhet – szót vígaszul: mi lesz?
Költők, jövő s múlt látnoki népe, mi,
 
a halhatatlanság szakértő
 
jósai? Hírnök idő, te pirkadj!
Még késlekedsz. Nem szürkül a menny sehol,
nem pirkadatra ébred az éber ész.
 
A néma hattyú szárnyra sem kel,
 
minden a béna bizonytalanban.
Európa hallgat. Gyáva. Kövéren ül
száraz babérján. Tennie kell? Fecseg.
 
Elhájasult alávalóság,
 
tompa közöny, butaság vezérli.
Te mégsem adtad fel haragos hited,
hogy érik és győz végül az értelem:
 
nem gyilkosok történetét kell
 
írni tovább a tudósnak akkor.
Ha majd a föld nem tűr birodalmakat,
ha nagyhatalmi gőg sem uralkodik,
 
ha más javát önérdekű dölyf
 
nem veti koncul a cinkosoknak,
ha nem sakálok fajzata, sáska-had
kezd új csatát a régi helyén ugyan,
 
s hazák helyett nem államokban
 
kell sokasulnia sarjainknak,
hanem virágzó városok és megyék,
kis tartományok ezrei fénylenek,
 
erősek egymást átölelni,
 
marcona hadviselésre gyengék,
s nem öl muzulmánt délen az óhitű,
zsidózni szégyell kocsmai népbarát,
 
néger fehért, fehér a négert
 
megbecsüli feketén-fehéren;
munkánk pedig megtermi gyümölcseit,
boldog világban nyílt akadémiák
 
polgárosult népet nevelnek,
 
élni tudót, becsületre büszkét –
az lesz (ha lesz) a végtelen ezredév.
Agg múltja vált fényt? Sejti csupán a szív:
 
évülhetetlen ifjúságod
 
visszaragyog fiatal jövőnkből.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]