Magányos szív

Vannak kemény, komor szivek. Ezeknek   nem könnyű a boldogság. Többnyire   társtalanok. Egyikük pár napig, talán bírja tíz évig is a másik. De aztán egyszercsak, hívekre vágyva,   kezdenek lassan megroppanni a   magány iszonyú talpai alatt; s barátokat, ha nem, hát cimborákat könyörögnek térdre esve a sorstól,   és irgalmat! Ki előbb, ki utóbb.   – Mit mondsz, te szív? Hogy te bírni fogod? Igen? Hangosabban dobogj! Azt mondod, tíz évig is? Rosszul hallom? Mit? Húszig?   Nem húszig? Egész a halálig? Óh…