|
Nemi szervek vagyunk csupán, azzá lettünk, |
| vagy mindig csak azok voltunk, érzelmek ködébe |
| burkoltuk vágyaink nyers valóságát, szép |
| szavak mögé rejtve húsunk gyönyörvágyát? |
| Hol van egünk fénye, hazug volt az egész, |
| két egymást megkapni kívánó akarat |
| hamis játéka és csaló önbecsapás, |
| amelyből már semmi igaznak nem maradt? |
| Hiszen mikor ölelsz és átadod magad |
| csak vágyódó öled parancsának engedsz, |
| forró nedveidnek, kinyíló méhednek, |
| csak beléd nyomuló testemet kívánod, |
| szép szavaink helyett jajdulást és sikolyt, |
| s így vagyok magam is, kiröppen a lélek |
| belőlem s fröccsenő magommá változom, |
| üzekvő állattá, puszta földi sárrá. |
|
|