|
Meghitten ölembe nyomakodtál izmos, szép |
| faroddal, álmodban melegedni takarónk |
| alatt testem melegétől. Szám a nyakadon, |
| kezem a melleden, aludtunk összebújva szobád |
| feneketlen sötétjében, szuszogtál halkan |
| s egyszercsak felriadtam. Jaj, meghalok, |
| futott át agyamon a villám. Ki mondhatta |
| bennem, ki, miért kiáltott? Nem mozdultam, |
| néztem a nagy, fekete semmit, az ablakban az éj |
| ismeretlenségét, néztem riadtan, moccanás |
| nélkül, csak lélegzésed halk hangja tudatta |
| velem, hogy élek, hogy vagyok, csak tested |
| melege fojtotta vissza kiáltozásomat. |
| Így feküdtem ott, sötét riadalomban, néztem |
| a semmit. Odakint, az ablak előtt, szürkülni |
| kezdett, felfénylett az ég és megjött a hajnal. |
|
|