|
Már nem reméltem, megnyúzott állatként |
| véreztem, elhagytak szavaim, elutasított |
| követőd lettem kínzottan, némán, lelkem |
| legmélyebb mélye sajgott, kopár, szomorú, |
| lombját hullató őszi fa álltam magányom |
| dombján, szürke felhők alatt, és akkor |
| könnyedén, arcodon édes, megadó mosollyal |
| úgy lettél enyém, oly egyszerűen, olyan |
| tiszta s önzetlen szerelemmel, ahogy egy |
| virág kinyílik, ahogyan a Nap süt, úgy adtad |
| magad, mint pohár vizet a szomjanhalónak, |
| feltámasztottál, mint kriptából Lázárt, |
| szelíden megöleltél, eltűntek kínjaim, így |
| lettem újra férfi, erőm lett erődből, test |
| és forró vér, fellobbanó vágy, életre kelő |
| boldog magamra ébredtem virágos öledben. |
|
|