Szaladtál, nem raktál rendet, az ágyadon
gyűrt párna őrzi még tested lenyomatát,
nedves, odavetett kendő éjszakai
ölelésünk nyomát, ott hever kék, selyem,
tenyérnyi nadrágod, öled göndör prémjét,
domború szépségét mutogató reklám,
s úgy, ahogy magadról lerántottad piros
kombinéd, ráncokat vet lágyan, oda omlik,
mintha magad volnál, s hirtelen megtelik
éhes szemem előtt napsütéstől barnult
gyönyörű testeddel, már feszíti melled,
hasad, izmos farod, kilátszik alóla
édes, szép ágyékod, érzem jó illatát,
féktelen melegét, nyílását nedveid,
s már vágytól, emléktől reszketve borítom
arcomra, s eszemet veszítve csókolom.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]