Vágy

Gyere, súgtad reggel a telefonba, gyere, gyere, ha nem jössz, rögtön meghalok… Pokolbeli szomj búgott hangodban, megrázott, átjárt, üvöltő ördög ébredt bennem is, marta, tépte belsőm, hajtott s már rohantam feléd, őrült ámokfutó, hozzád, gyönyörünkön kívül minden mást feledve. Előszobádban vártál meztelen, vállad egyetlen sállal takartan, s ott, az ajtóban öleltél vad éhséggel, szedted le rólam a ruhát, én meg fogtam, és ettem hatalmas melled, ujjammal téptem az öled, markoltuk, haraptuk a zsákmányt, és mohó állatként hörögve, sikoltva már dőltünk is le a szőnyegre, rajtad és benned, aztán rajtam, benned, és mintha semmi sem lett volna elég, bent, az ágyadon folytattuk szájunkkal egymás combja közt, véred kiserkent harapásomtól, utolsó cseppjeimet is kiszívtad belőlem, hogy fürdőkádad jó, langyos, illatos vizében már csak ujjainkkal szeretgessük egymást. Hányszor csináltuk így, járt az eszemben, évek óta hányszor, s hiába akartam szabadulni, lehetetlen volt, váratlan hívásaid, a gyönyörök veled, fékevesztett öled eltörölhetetlen, forró emléke, búgó, hízelgő hangod, eszeveszett vágyad mindig visszahúzott, mindig legmélyebb állati magamra találtam benned, elhagyhatatlan lettél, örök veszedelem és öröm, barbár istennő, maga a Vágy. Eljöttem, ott hagytalak, fáradtan húztam végig a napot s már ágyamban voltam, amikor szólt, csöngött a telefon, s benne a hangod. Gyere, súgtad, gyere meghalok nélküled, ég a testem, szívem dobol, az ölem vulkán, gyere, gyere, gyere…