Titok

Kimondanám, kikiáltanám valódi, szép nevét, az egyetlent, az igazit, az édeset, a nőt, életet, születést, a gyönyört, anyát, szeretőt, szerelmet jelentő nevet, mely magába rejti fiúk, férfiak, aggok sóvárgását, testük erejét, gyengeségét, észvesztő örömét, vágyakozását. Benne bújik az elfutó idő, őstengerekig vissza a múlt, ahol először kapta meg Ádám, ahol először szívta, fogadta magába a férfi testét, fákon, barlangok odvában, ahol már öltek érte, harcoltak combok közt perzselő szorításáért. Elmondanám, hogy mámorító, igazi neve hogyan rejti magába a nő teljes testét, vállát, mellét, hasát, húsának egészét, a forró és édes nedveket, mirigyek drága párlatát, az utat meleg, utódokat hordó, tápláló méhéig, s nemzedékről nemzedékre életünk folytatását. Hány alakot formált maga köré? Volt s lesz útszéli lotyó, hetéra, megerőszakolt, öngyilkos asszony, őrjöngő boszorkány, királynő, magával kereskedő leány, feleség, anya, szerető, roskatag vénasszony, gyógyító gyönyörforrás, örökké központ az asszonyi testben, örök központja a férfivágynak. Nem mondom ki igazi, csodás nevét hangosan, csak magamban, inkább oda borulok eléje, hogy csókolhassam és kérjem, engedjen magába, adja édes és szorongató húsát, sűrű részegítő, drága nedveit és maradjon enyém örökre.