Remegés

Szorongattam ismerteknél nagyobb, dús melledet, csókoltam számban szépen duzzadó, eper formájú mellbimbóidat, nem is tudtam szakállas öledhez nyúlni, te már feküdtél, széjjel nyitottad, felhúztad combod, telt karod hívogatott ölelésre tártan és már rajtad feküdtem. Tárva volt tocsogós, bő kapud, észre sem vettem és már tövig voltam benned, könnyedén, lazán, jó nedvességed éreztem ugyan, de nem éreztem szorításodat, s már tudtam ijedten, kicsi vagyok hozzád, tintatartóban tollszár, kávés csészében apró kiskanál. Még lökdöstelek, szorongtam, mi lesz, hogy juthatsz, juthatok így földi gyönyörhöz, a rémes kudarc érzése elfogott. Miért nem tapasztaltalak meg kutakodó kezemmel, számmal? Már húzódtam is vissza belőled. Várj, mondtad akkor, maradj még. Párnád alá nyúltál, fehér rudat húztál elő. Vibrátor, súgtad, ez segít és már döfted is magadba, a kiskapudba tövig. És beszűkültél, éreztem öled, jó, forró voltál, szoros, szinte szűzien döfhető. Vágtattam, te is táncoltál, igyekeztél a csúcsra, megnyomtad akkor a szerkezet gombját, vad lüktetésbe kezdett, gyors ütemben olyan erővel, hogy fröccsentem is, és még egyszer, mert nem engedtél magadból boszorkányos kéjben. Így váltunk eggyé, segített a géped, aztán elváltunk, hogy soha többé ne lássuk egymást.