Okosság

Láng vagy? Vulkán tüze ég benned? Mit fecsegsz örökké tartó szerelemről, fényes csillaggá változó énedről, nők mámorító szépségéről, őrjítő vágyról, végtelen gyönyörről, halálos szomorúságról? Össze-vissza beszélsz, puffasztott szavakkal hazudsz, tudod, hogy hazudsz és mégis hazudsz, s tudod, hogy a másik is hazudik, mikor csókol, ölel, melléd fekszik és játszik részeg gyönyört, s játszol te is, egy másodperc a kéj, ennyit adsz és kapsz, de ezt se mindig és post coitum jön a fáradtság, meglátod hölgyed ráncait, látod elpuhuló testét, lógó mellét, hallod kellemetlen hangját, ostoba nevetését. Lángolsz, izzik tested? Mérd meg hőmérsékleted, harminchét fokot találsz, még szívverésed is alig gyorsult, s az is csak a kényszerű munkától, nézz magadba, tekints tükörbe, azt hiszed képes lennél megújulni, s úgy érezni, mint kamaszfővel, mikor azt remélted, hogy egyetlen boldogság a nők öle, melle, szája, s igazán életedet adtad volna ölelésükért, most körmöd se vágnád rövidebbre értük, s azt mondod mindnek, nem felejted őket, és másnap már a nevük sem tudod és örülsz, hogyha nem keresnek újra.