Menekülés

Drágám, értsd, nincs bűnöm, de száműzött vagyok, védtelen menekülő, törvénytől, jogoktól régen megfosztott ember, nincs sehol erdő, nincsen barlang, amely elrejthetne, a zsarnok hatalom utánam küldi üvöltő vérebeit, nagy markába szorítja egész életem, tudja, hogy gyűlölöm s ellensége vagyok. Ezért futok, bújok hozzátok, forró öletekbe, drága, gyönyörű combjaitok közé, édeseim, nők, nők, papnők, boszorkányok, szűzek, feledtetői, messzire űzői a kinti, kemény világ borzalmainak, édes csókokkal, izgató, meleg, szerelmes simogatással, anyai melletek puha dombjával, mézízű nyállal, testetek ízével, karotok, combotok hívó, szoros ölelésével, néma pillantással, szemérmetlen és ártatlan mosollyal, gyönyört sikoltó hangotokkal. Mert ha vagytok, akkor nincs világ, csak mi, összeolvadó testünk határát nem törhetik át, így adtok ölelésben feledést, tisztulást mocsoktól, szenvedéstől, sebeknek gyógyulást, léleknek szabadságot, és ha csak néhány percre, azt, hogy emelt fővel éljünk.