Megértés

Kopogtattam. Éhező vándor, már napok óta vágyakoztam rád, szád meleg húsára, melled cipóira, fahéjillatú öled kalácsára, forró, jóllakató szerelmedre. Vendéged volt, szép, barna idegenre mutattál, keble feszítette fehér blúzát, rövid szoknyáját közepéig izmos, gömbölyű combja. Mosolygott, nyújtotta kezét, kíváncsi testtel végigmért, szinte tapintott, végül megállt szememen. Nem tudom, mit talált benne, de fényeink váratlanul és ismerősen összevegyültek. Te kávéért mentél, mi maradtunk, szótlanul eggyé váltan, aztán fényes villám csapott belénk, kettérepedt az ég, nyúltam blúza alá, markoltam tömör mellét, sóhajtott, bimbói megmerevedtek, szemét lehunyta, felém hajolt kinyíló szájával, összetapadtunk és már egymás foglyai voltunk. Hoztad a kávét, láttad, mi történt, ránk mosolyogtál, megvetem az ágyatokat, súgtad, lepedőt terítettél, paplant, párnákat dobáltál, mint aki mindent megad a boldog, ölelésre kész, bolond szerelmeseknek. Aztán felém fordultál. Értelek, mondtad, értelek benneteket, öleljétek egymást, jó látni hirtelen vágyatokat, én megyek, fürdöm, aztán ágyamban leszek, ha végeztetek, jöhetsz, jöhettek mind a ketten, gyere, gyertek, várlak.