Lovaglás

Nyargaltál rajtam férfi nyeregben, az ölemben, árkokat ugrattál, akadályokon repültél át s elérted célod, a verseny célját, s én is, paripád. Finom veríték borította meztelenségedet, aléltan rámborultál. Azt mondtad, szeretsz. Feküdtünk egymáson, míg ki nem csusszantam öled jó mézéből, s akkor combom közé kúsztál, oda hajtottad fejed, és azt mondtad, hogy megtanítasz a testemre. Már szádba is vettél mélyen, puhán és simogatóan s egyre mélyebbre, egészen torkodig. Puhaságom szívó ajkadtól, nyelved őrjítő nyalogatásától, csókjaid ütemes lüktetésétől eltűnt. Merev vagy, szóltál büszkén és elégedetten, merev vagy, mint a kő és most mindent megkapsz tőlem, amit számtól, szerelmemtől, tudásomtól kaphatsz. Kaptam is. Mindent. Forró nyelved csapkodott és simogatott, nyáladdal bőröm minden porcikáját megnedvesítetted. Csiklandós és kínzó gyönyör futkosott bennem, ölemtől agyamig, gerincemen végig, oda és vissza. Művésze lettél, mestere, formálója egész testemnek, kócos, vad boszorkány szépséges nőből. Aztán egyszerre te sem bírtad tovább, testemmel szádban hörögni kezdtél, szoptál vadul s ez már nem tanítás volt, hanem szédület. Mindenem megfeszült, beléd fröccsentem, lüktettem, ahogy még soha, és szívtál, nyeltél, haraptál, szerettél, s kérdezted, te mikor tanítsz meg engem.