Hallgatás

Némán görgeti felhőit fölöttünk az ég, körülöttünk szótlan kövek, hallgat a folyó, csak hömpölyög, nézzük örökös, egyforma vizét, ülünk egymás mellett, szótlanul, nem ér össze simogatni kezünk, bánatos sóhajjá lettél, bennem közös múltunk forr, vetít, emlékezik. Én vittelek bűnbe, vagy te vittél? Az első kézfogás, megremegő kezed, lehunyt szemed, tétova, gyáva, kereső csókom a ligeti padon, gyorsan felizzó szád, kívánlak sóhajod, válaszomra lángoló tied-vagyok szavad, közös futásunk ölelés után új ölelésért, hántolt fűzfavessző tested gyönyöre, nekem adott melled, combod, hátad, hasad, az összeolvadás édes, tántorgó részegsége, a vallomás, hogy férjed a barátom, s a válasz, hogy tudom, a füzetedbe rajzolt, orgazmusod jelző jelek, féltékeny pofonod, sírásod, hogy levágnám érted a kisujjamat, ajkad rúzsos lenyomata egy levélben, édes nyálad, sikoltozó öled. Ki vitte a másikat bűnbe? Szép szerelmünk után ki vált idegenné? Ülünk a parton némán, szótlan köveken, közönyös ég alatt, nem remeg a kezed, nem ér össze vállunk, viszi örök vizét előttünk a folyó.