Feketeség

Már a temetőben, jóságos, öreg férjed temetésén tudtam, megláttam szemedben, hogy vársz, menjek el hozzád, lefekszel velem, enyém leszel, most nincsen akadálya. Ölelj, csókolj hát, itt vagyok, erre vártunk évekig, kellettél volna mindig, első találkozásunk óta, add a melled, hagyd szorítanom egyszerre kemény és lágy húsodat, szép vagy, tömött combjaid között domború, élő öled, száz csókom csókolom rá, felkutatlak nyelvemmel egészen izzó mélyedig, kutass fel te is, vegyél duzzadó, piros ajkad közé, ott akarom az első örömöt megkapni tőled, te is ott kapod tőlem az elsőt. Hagyd magadon fekete, selyem ingedet, majd letépem, ha kell, de így még fehérebbé varázsolja karodat, válladat, gyere, feküdj alám, nyílj szét egészen, kiéhezett öled kapja meg, amire évekig hiába vágyott, kapjon férfitestet, hiszen csak ujjaiddal oltottad az éhét, oltsuk most együtt az ablakon besütő holdfényben, téplek, karmolj, harapj, inni akarok a véredből, kék jeleket akarok hagyni rajtad, fájó gyönyörökre emlékeztető betűket, fogaim jeleit sima, szép bőrödön, közel a figyelmeztető halálhoz, a megnyílt sír mélyéhez, éljünk, szeressünk, ne legyen más, csak összeolvadó testünk gyönyöre, közös buja táncunk, győzelmünk a halálon.