Esztelenség

Megölsz, kiáltottad, megölsz, ha folytatod. Hörgésbe fulladt a hangod, le akartál szállni merev énemről, a lovagló ülésből, de nem engedtelek, magamhoz szorítottam mellemre bukó verítékes tested, döftelek vad ütemben, még erősebben, kéjtől visszatartva magam, agyam parancsával tiltva lelkem vágyott gyönyörét, mert téged akartalak vinni ájulásig, eszed vesztéséig, kifáradó öled haláláig, tested reszkető, vonagló, vágy nélküli hússá, süket, vak tömeggé alakításáig, azt akartam, folyjon el minden nedved, merevüljenek meg hüvelyed rángó izmai, számoltam minden hörrenésedet, egyre nehezebben elért, kéjedet már kínnal vegyítő gyönyöreidet, és hiába könyörögtél, kértél fulladozva, nem engedtem vágyamból, mert azt mondtad egyszer, hogy nem volt elég, nem jutottál a csúcsra, hogy ujjaiddal kellett kielégíteni magad. Éreztem, csupa tocsogás az ölem, belőled folyó nedvesség, és mikor arcodba nézve láttam levegőért kapkodó szádat, fehérjére forduló szemed, hallottam torkod rekedt hörrenését, akkor engedtem, befejeztem, fáradt testedbe, halott öledbe lövelltem egyetlen lökéssel magam.