Erkölcsök

Nem, ezt így nem, mondtad, ezt nem akarod, arcod elsápadt a tiltakozástól, elhúzódtál, így erkölcstelen, mert a szerelemben mindig látni kell egymás megolvadó arcát, párásodó szemét, kinyíló ajkát, szép látványát a másik örömének, látni, akár tükörbe néznénk, egymásban egymást, de mit láthatunk, ha hátulról bújunk össze, én a párnát, te lélek nélkül a húst, ez így állatias és nem emberi. Engedtem tiltakozásodnak, aztán egyszer elfáradtan szunnyadtál éppen, háttal nekem. Csókolni kezdtem felém fordított nyakad, a vállad, a hátad, a gerincedet, míg eljutottam csípődig és ott, hátulról kezdtem simogatni öled. Hallottam, sóhajtottál, halkan, fojtottan felnyögtél, akkor felbátorodva ujjammal beléd nyúltam, megkerestem legmelegebb pontját szép ölednek. Éreztem, ébredsz, mocorogtál vágyón, s tudtam, adod magad már így is. Beléd hatoltam hát, édesem, gyönyörűm, eltelve örömmel és diadallal. Így léptünk gyönyöreink új magasára, aztán még újra és újra, feledve ízlést, erkölcsöt, megunt szabályt, állatiasan, testünk, lelkünk, ölünk szabad örömére.