Ábrándozás

Fehér blúzok, fekete szoknyák, sok virág, ballagás, csicsergő lánycsapat, büszkeség és öröm az arcokon, feketék, barnák közt egy aranyszőke fej, három pirosra festett száj, aláhúzott szempár, melltartóval emelt, szorított keblek és ringatózó lágyak, duzzadt édesek és kicsi, kemény almák, bimbójuk málna, ribizliszem, eper, karcsú derekak, szépen formált csípők, gömbölyű fenekek, selyembe bújtatott, ívelten izmos lábikrák, finom bokák, ölelni vágyó karok, gyönyörű, csókolni való fehér és barnára sült kezek, hívogatóan pisze és görög orrok, vallomásokra, suttogásra szomjazó fülek, és ott, combjaitok között, a már megnyitott, vagy még zárt titok, a már mindent tudó, s a semmit sem értő, a simogató ujjakkal ismerős, de igazi csókra, férfiak testére vágyó drága öl. Táncos lidércfények együttese vagytok, szépeim, hajósokat szigetre csábító szirének, nehéz, gyilkos rejtvényre választ kérdő, váró szfinkszek. Mit tudnék velük tenni?! Bolond vágyam sorra vetkőzteti őket, csókolja szájuk, meztelen hasuk, mellük, combjuk, mindet magáévá teszi és meghal forró ölükben.