Kuczka Péter titkolt életei

Aki ismerte harsány hangját, karjának szélesen ívelő, gyors mozdulatait, az egész személyiség túlfűtöttségét, tettrekészségét, mindig-ki-kell-találni-valami-újat célzó elszántságát, nagyon meglepődhetett 1994-ben, amikor negyvenéves kényszerű hallgatás után (a sci-fi ügyében végzett hatalmas munkáját nem számítva) költőként is ismét a nyilvánosság elé lépett Út a folyóhoz című válogatott verseskötetével. Negyven év titokban készült verseiből válogatta, szakszerű baráti segítséggel, azokat a költeményeket, amelyek éppen nem harsány hangjukkal, tettre és harcra készségükkel ragadták meg az olvasót, hanem egy mélységesen rezignált, töprengő, vívódó, önmagával belső vitát folytató, az ellenségesnek ismert külvilágtól elforduló, gyakran miatta keserű panaszra fakadó személyiség pianóra tompított előadásmódjával. A magabiztos Kuczka mögött belül húzódott az igazságát sokszor megtámadva érző költő küzdelme az önmagában kikovácsolt értékrendnek az értékválságba sodródott társadalommal szembeni megmentéséért.

1998-ban az igazát egyre nagyobb veszélyben érző költő ismét új hangot talált: prófétai indulattal támadt a népnyomort hozó vadkapializmus ellen Haláltánc című kötetében, majd 1999-ben a mindenkori elnyomottakért, megkínzottakért hallatott egyszerre fohászt és menydörgött átkokat az emberpusztító erők ellen a Seregek Ura-versciklusban.

Úgy éreztük: Kuczka megint magára talált tettre és harcra készségében, újult erővel küzd a következetesen vállalt és vallott hitért.

Azután jött a súlyos betegség, mely végül is elragadta közülünk, de addig még évekig gyötörte fájdalmakkal, kétségekkel. Nem volt tisztában saját értékével, nem tudta, menyire súlyos az, amit életében letett az asztalra. A magabiztosnak látszó Kuczka önérzet és önbecsülés között vergődött. De nem írta meg ezt sem, ahogyan nem írta meg a halállal való küzdelmét sem. Kifelé nyíltan és szenvedélyesen élt, befelé szenvedett.

Ennek a belső mardosásnak meglepő, váratlan termésével halála előtt egy évvel állt elő: két ciklusnyi szerelmes versének szenvedélyei, fájdalmas vívódásai képviselték a halálra ítélt test utolsó lázadását az életért, ami Kuczka számára legalább annyira jelentette a szerelmet, a testiséget, mint a közéletiséget. A „Szabadság, szerelem” kettőssége éppen legnagyobb költőink életművén vonul végig fő vonalként, Balassién, Petőfién, Adyén, József Attiláén, – jelenkori költészetünkben talán Petrinél fonódik össze teljesen ez a létet meghatározó két alapfeltétel.

Kuczka versei azonban nem elsősorban szerelmesversek. Legfontosabb szintjük a testiség, a forró erotika, ami ilyen leplezetlenül magyar költő tollán talán még soha nem szólalt meg. A test legapróbb zugába is behatolni vágyó másik test minden rezdülése, a kezdeti gyöngéd simogatástól a vad leteperésig a mozdulatok, a testhelyzetek teljes skálája ott tobzódik ezekben a formailag is egyedülálló versekben: szabadversek ezek, de sajátos kuczkai hangvételben; az egy vers – egy lélegzet elvén alapulva az egyes érzelmi kitörések egyetlen mondatban sodródnak a versvég felé, sodrásuk lendületét helyenként lüktetéssé modulálják a gyors felsorolások, kapkodó szinonimahalmozások, a nominális, azaz igétlen szerkesztés – a vad érzékiség olykor már-már aberrációba hajló megnyilvánulásainak megjelenítéseként.

Az ekkor már 75. éve felé járó Kuczka – tőle szokatlan – szemérmességgel adta át nekem a két kötetnyi verset: nem akarta saját nevén megjelentetni. Talán nem akarta közéleti költőként intim szférájának ilyen mélységekig hatoló feltárását? Talán nem döntötte el, hogy valóban megélt, utolsó, öregkori fellobbanásai ezek, vagy csak a halállal már viaskodó öregember vágyálmai a feléledő test tombolásáról?

Joó Viktor néven kívánta megjelentetni a verseket, egy nem létező negyvenes férfinak átadva a legszemélyesebbet, a legintimebbet. A szenzáció – mert ezek a versek szenzációszámba mennek – beharangozásaként fiktív interjút is készítettem Joó Viktorral, az interjú szövege és néhány vers meg is jelent, kiadóra azonban mindeddig nem talált a két ciklust egybefoglaló kötet.

Joó Viktor szerelmei-t két papírhalomban adta át a költő, az egyiket a külső rendező elv, az ábécé állította sorba (ezt a címet viseli az egyik ciklus), a másikat a teljes kuszaságból egy kronológiai rend alapján alakítottam ki, így egy szerelem regényes története bontakozik ki az olvasás során, a kezdeti, leheletfinom bimbózástól a vad érzékiségen keresztül a kapcsolat vadságához, véres csatározásaihoz méltó durva szakításig. A versek címzettjei ismeretlenek: az ÁBÉCÉBEN darabjait szemlátomást több múzsa ihlette, a ZSÁKMÁNY-ciklus – egyetlen hatalmas szerelem története lévén – egyetlen anonim múzsát invokál, amiként névtelenségben kívánt maradni maga a költő is. A kapcsolat pikantériáját fokozza – és így a fiktív szálon haladva –, az anonimitást még inkább indokolja, hogy Joó Viktor „menő” mérnök, a leányzó zsenge – ámde korántsem ártatlan, húszéves egyetemista.

A halál fenyegető közelségét érezve a költő megrendült rejtekező szándékában, és mintegy az életmű teljességének megteremtéséért vállalni akarta a két erotikus ciklust is. Tiszteletben tartva akaratát, most az ő nevén jelenik meg, a kötet címében viszont jelezni kívántuk a korábbi szándékot az anonimitásra, a címzettek ismeretlenségben tartására. És jelezni kívántuk főként azt, hogy Kuczka Péter titkolt szerelmei egy rejtőzködni kívánó Kuczka Péter személyiségét is új megvilágításba helyezik: teljesebbé, gazdagabbá, színesebbé változtatják, és bevonultatják a Parnasszusra azon nagyságok közé, akik a „Szabadság, szerelem” elválaszthatatlan kettős vonzásában éltek.

Szepes Erika