A szemünk nyitva már

Én féltettelek s te féltettél engem. Nem tudtuk mi lesz veled és velem. Jobban féltünk mi, mint ahogy szerettünk, nem volt igazi az a szerelem. Mert nézd meg, párját megvédi az állat, ha megtámadják, felágaskodik, védi a fészkét, védi a családot s addig harcol, míg győz vagy megölik. Az állat is! Hát nem különb az ember? Mi reszkettünk reccsenő ég alatt, hol bombák nyíltak ki, mint a virágok és bombázók voltak a madarak. Védekező mozdulatot se tettünk, míg megfontoltan ölt a hatalom, amely most újabb háborúra készül. Álltunk, mint barmok a vágóhídon. Most szorítsd hát a vállamhoz a vállad, a szemünk nyitva már. Gyere velem. Érted harcolok én s te harcolj értem, mindannyiunkért édes egy felem. Te féltesz engem s én féltelek téged és nézd, ágyában alszik a gyerek. Azt akarod, hogy békés legyen álma? Itt az enyém s fogd a te fegyvered!