A csillagászok
| a világűrbe, tudják, mily nehéz |
| a Nap, eget kutatnak, méregetnek, |
| a mindenséget befonja az ész. |
| Én csak az ablakomból figyelem |
| a szilárd rendben változó világot; |
| meteorok zuhannak jeltelen |
| és ragyognak a csillag-milliárdok. |
| Nagy a világ, de még nagyobb az ember, |
| ki fölméri a véges végtelent |
| s megbirkózva a dühödt elemekkel |
| ezen a csillagon rendet teremt. |
|
|