Mindig fölfelé

Most sötét és hűs fenyvesekbe mennék a források és a sziklák közé, a havasokba. Percet sem pihennék csak mennék egyre, mindig fölfelé. Nem dőlnék ki nehéz kapaszkodóknál, megkóstolnám a patakok vizét s mindenütt, hol találnék, megjegyezném a hasznos, jó ércek lelőhelyét. Az öreg hegyek tetejére vágyom. A napfényben hogy szikrázik a hó! Széjjelnéznék a szépülő világon, hol olyan sok még a tennivaló. Aztán a felhőkön túl megpihennék egy percig csak, megnézni a napot. S hoznám a hegy ércét, az erdő kincsét boldogan, hogy valamit hozhatok.