Némely kritikusoknak
| A jó kertész jól ismeri a fát, |
| látja magasba törő sudarát |
| és levágja a vadhajtásokat. |
|
| Keze nyomán érleli az szelíd, |
| a földre hűvös árnyékot terít, |
| amikor gyilkos fénnyel tűz a nap. |
|
| A kölyöknek – csak vágni – ez a gond, |
| a föld alatt rág. Így igaz-e, mondd? |
| Rágja a fát, hajszálgyökereit. |
|
| És a fa nő, bár itt-ott forradás, |
| Régi sebeire már senki más, |
| de talán maga sem emlékezik. |
|
|
|