Agávé a sziklán

Kék és kemény, csupasz, vulkán okádta kő. Repedésében ittasan agávé nő egyedül. Köröskörül nincs egy árva fűszál, lemaradtak a bokrok, mint kiránduló család, hogy a bőséges ételt, italt megegyék, megigyák. Nehezen értem ide föl, lihegek, csodálom ezt a lehetetlen s mégis megvalósult hitet. Hogy kerül ide, hogyan lehet, hogy nem ölte senki meg, hiszen mindig irigység követi az úttörő lépteket? Ez az agávé itt van, megtelepedett. Ravaszkodott, vagy verekedett? Most már maga repeszti a követ tovább, s tervezgeti, hogy benépesíti a hegy oldalát. Gyere háromszáz év múlva erre, kíváncsi utas. Ha kopár sziklák helyét agávé népesíti be, akkor győzött az akarat és a hit. Ha üres lesz a vidék, hullasd akkor értük és értem, hullasd, utas, a könnyeid. Pompei, 1962