Kerek esztendő

Az év kisöccse Január – Fázós bokájú cinke száll, s ha hull a hó, sírón csicseg, de sírását ki érti meg? Fagy csöndül, mint a citera, kéne egy bögre jó tea, vagy messze elhajítva kucsmánk, naplángos Afrikában futnánk! Szaladoz a szánkó, hóba nyomot szántó. Kismalac a szánkás – Fején piros svájcisapka, hetykén a búbjára csapta. Szól a szánkó: „Csöpp gyermekem! Ne villámolj vadul velem! Minek ez az ide-oda rántás?” Február fagyot hegedül – Magasan suhogva repül a jégcsillámos tó felett, hajtván hideg hófelleget. Vacogva muzsikálja szét utoljára a tél dühét. Aztán gyöngyözve harsan ének, búcsúzót zendítve a télnek. Róka, róka, róka! Sebesen futóka! Fut a fagyon bokázva, meg ne fázzon a lába. Hátán kisnyúl lovagol, farkán egy madár – Szusszantani valahol talán csak megáll. Zöld ruhás kislány Március – Ne állj meg, kislány, futva fuss! Aranykaput nyiss, édesem! Füttyöt fuvints a réteken! Az égen tűzpiros kalap, nem is kalap, mert az a Nap. Táncold körül hát hujjogatván, szökkenj magasba, gyere, kislány! Két nyulacska elindult játszani. Szeretnének a fűben látszani. Tulipánra találtak, tanakodni megálltak, kiált mind a kettő: „Hazavisszük anyánknak!” Április! Esőt érlelő Mindig felhőből bújsz elő! Te is felhő vagy, csupa víz: ázik rigó, fürj, fecske, csíz, a rét s réten a kiscsikó – Szeszélyedben nincs semmi jó. Fejünkre zuhogsz záporozva, aj, Április, tavasz bolondja! Haragos egekből ömlik szakadatlan, felleget kísérve egy-egy villám csattan. Kutyamája felhők! Két kismadár ázik. Ernyő alatt futnak az esőn hazáig. Ha Május betoppan, a zöld: csupádon-csupa fütty a föld. Dolgára indul nagy sereg, a munka, mint az üst, pezseg. Fejét a búza fölveti, orrunk virágszaggal teli. Elfeledjük a téli álmot, fölszippantanánk a világot! Csiperke csámpás kicsi mackó, mindig a réten járó. Bocsok között is csuda-apró, mancsában mégis háló! Vadászni indult lopakodva, lepkéket űzni a réten. Kiált Csiperke: „Haja-hoppla! Elszállt! Ez aztán szégyen!” Június lassan érkezik, sok gyerek várja őt pedig, mert véget ér az iskola, fürgén szabadba hát, nosza! Ahány gyerek, mind napra fut, játékra csábít minden út, hívogatón libeg a lepke, eztán eltűnik az egekbe. Aj, de ici-pici tó! Kiskacsákat ringató. Aj, de ici-pici ház! Két csöpp fának magyaráz. De a két fa nem felel! A háznak a pici tóból kiskacsaháp felesel. Június almát gurigál, az alma gyerekkézbe száll, gyerekfog jót beleharap – Nevetőn bámulja a Nap. Mert az almát ő érleli, héja a fényével teli. Herseg az alma, íze édes, nemcsak az eszi, aki éhes. Nagyfülű Balambér megy vakációra, fölpattan egy ócska öreg autóra. Megy a Balatonra, döcög Aligáig, de hiába nézdel, még semmi se látszik. Augusztus egy igen merész oroszlánfejű tengerész. Pipája kukoricaszár, boglyos szakálla napsugár. Két karja kaszálva suhint, nagy szája tűzcsóvát fuvint, hogy forrván fölforr a tavacska, úsztában megsül a halacska. Kiskacsa úszik, medvebocs vele, alattuk a tó fenékig vízzel van tele! Ha víz nem volna, nem lenne a tó, ami hosszába-keresztbe átalúszható. A körte már Szeptemberé – Hulldos a levél lefelé, a nyár búcsúzva integet, maradna még, de nem lehet. Sziszegő csöpp szél születik, eső jön, s nyakunkba esik, harcol a Nap még, de nem győzi, mivelhogy az ereje őszi. Zene, zene, víg zene! Ez szeptember elseje! Ahány iskola: nyílik, s gyerekzsivajjal tele. Zene, zene, víg zene! Víg a gyerekek élete: hoppsza, egyre! hoppsza, kettőre! Feje tudással tele. Október lilaingesen bukdácsol kinn a földeken, vágyik az őszi kertekig, odáig elsettenkedik. A körmét fújja vacogón, nem töpreng a tavalyi hón, mert már az újat érzi bőre – Köszöntget a gazégetőkre. Micsináltál, róka? Szőlőt loptál? Szüretelők zsivajából eliszkoltál? Edd meg a szőlőt, fussál messze! Hogyha elérnek, kapsz a fejedre! November madarat ijeszt – Ha egy felé száll, félni kezd, mert kitárt karján rongy lobog. Csak a kisfecskék boldogok, hogy délre mentek, messzire, majdnem a világ végire. Gólya, seregély s más is elment, hadd lássanak egy kicsit tengert. Vetett puha ágyban mackó aluszik. Föl ne ébresszétek jövő tavaszig. Álmában egy rocska mézzel van teli, száját nyalogatva nyeli, csak nyeli! Testvérei közt az öreg December – fagy nem töri meg! Ha hull a hó, vígan repes: „Hóembert gyúrni érdemes!” Répa az orra, szeme szén, és mi a kalap a fején? Piros fazék, csáléra álló, hát kedve mindig csicsonkázó. Három napja hull a hó, sítalpat köt Télapó! Munkát vállalt, jó sokat: fenyőfákat válogat. Lerázza a havat róla, és cukorral cicomázza. Körbejárja a világot, mert igen sok gyerek várja.